Futi
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Most éppen:
látogató van itt
 
Küldj képeslapot!
 
Sebességmérő
 
Időjárás
Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.
 
Zene
 
Hírek
Hírek : Nem kell a -né: Eltűnnek a hagyományos asszonynevek

Nem kell a -né: Eltűnnek a hagyományos asszonynevek

  2007.08.03. 10:09

Pár évtizeden belül gyakorlatilag nem lesz olyan menyasszony a fővárosban, aki az egykori, „hagyományos” nevet, azaz a „-nét” használná majd, legalábbis erre utal a férjezett nők névviselési szokása – derül ki a HVG tanulmányából, amely a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalára hivatkozik.

A nemek társadalmi emancipációja ezen a  téren rohamléptekkel halad előre: míg 1997-ben a férjezett nők háromnegyede (72,7 százalék) élt még a „-né” toldalékkal férjére utalva, addig 2007. év elején ez az arány Budapesten 54,8 százalékra csökkent.
Ráadásul a fővárosi nők közül több,mint duplájára emelkedett azoknak a száma, akik nevükkel már egyáltalán nem óhajtják jelezni, hogy „uruk” van, inkább maradnak a lánykori változatnál. (1997-ben még 5,9, ma mér 12,4 százalék vallja ezt a nézetet)
Szintén megkétszereződött Budapesten az utóbbi tíz évben azon nők száma, akik felvették ugyan házastársuk vezetéknevét, de nem a „-né” formában, hanem férjük adoptált vezetékneve mellett megtartották leánykori keresztnevüket is. (Szabó István felesége született Kiss Elvira, ezentúl Szabó Elvira lesz.)
Ezt a variációt 1997-ben még csak minden 22. 2007 januárjában viszont már 10. nő használta.
A családjogi törvény által engedélyezett különféle „-né” típusú asszonynevek közül azok népszerűsége emelkedett, amelyek már a feleség leánykori nevét is tartalmazzák. (Szabóné Kiss Elvira, vagy Szabó Istvánné Kiss Elvira)
Az előbbi változat a kedveltebb, a férjezett budapesti nők ma már több mint egyötöde ezt a nevet választja (21,5 százaléka), míg a hosszabb változat csupán 0,3 százalékos.
A tendencia tehát azt mutatja, hogy 20-30 év múlva a fővárosban az egykori slágernek számító „-né” változat akár ki is halhat.

 
Csevegés
 
Mai okosság:
 
A nap képe:

A nap képe:

 
Ezen a napon történt
 

 
Naptár
2024. Június
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Építs, szépíts!
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan